#Barack Obama

Gáncsoskodnak a republikánusok, az USA fizetésképtelenné válhat

Újabb lépéssel közelebb került a fizetésképtelenséghez az Egyesült Államok szövetségi kormánya, miután a republikánus többségű képviselőház a demokrata szenátust felülírva ismét olyan átmeneti költségvetést fogadott el vasárnap hajnalban, amely megvonná a finanszírozást Barack Obama elnök egészségügyi reformjaitól.

MTI

Megtört a jég: Obama beszélt az iráni elnökkel

1979 óta nem volt példa arra, ami pénteken történt: egyeztetett az amerikai és az iráni elnök. Barack Obama magyar idő szerint péntek este jelentette be, hogy beszélt Haszan Róhánival, aki az ENSZ-közgyűlésre utazott az Egyesült Államokba. Az amerikai elnök szerint van esély arra, hogy javul a két ország kapcsolata, és akár az atomvita ügyében is elérhetnek előrelépést.

hvg.hu


Bush megérti Obamát

George W. Bush volt amerikai elnök kiállt Barack Obama mellett, kijelentette, hogy nem kellene annyit bírálni utódát, amiért sokat golfozik, mert az elnökök zárt világából ez a sport jelenti az egyik kiutat.

MTI

Így szokott le a cigiről Obama

Barack Obama nem kis részben feleségének köszönheti, hogy évek óta nem gyújtott rá: az amerikai elnököt ugyanis a first ladytől való "rettegés" vitte rá, hogy végleg megszabaduljon káros szokásától.

MTI


Kibékül Irán és Amerika?

Az iráni-amerikai kapcsolatok javulását jelezhetik előre a két fél által tett baráti gesztusok sorozata. Obama és Rohani iráni elnök már leveleznek is, ilyesmire 1979 óta nem volt példa. Az oroszok Iránban is a „szíriai megoldást” alkalmaznák, amire, úgy tűnik, Obama is hajlandó lenne.

Zubor Zalán

Obama Orbán Viktor nyomában

Az amerikai elnök is gratulált a német kancellárnak választási sikeréhez. Obama nem videóüzenetben, hanem telefonon gratulált Angela Merkelnek. Megállapodtak abban, hogy folytatni fogják szoros együttműködésüket a regionális és globális kulcskérdésekben.

MTI






Washington segíteni fogja a szíriai ellenzéket

Elnöki rendeletben utasította Barack Obama amerikai elnök a washingtoni kormányt, hogy nyújtson támogatást és kiképzést a szíriai ellenzék egyes frakcióinak az esetleges jövőbeli vegyifegyver-támadások elleni védekezéshez.

MTI

Obama újból odaszólt a republikánusoknak

Barack Obama elnök hétfőn kijelentette, hogy hajlandó a kongresszussal tárgyalásba bocsátkozni az adósságplafon felemeléséről. Idén januárban ugyanerről már parázs vitát folytattak, akkor a kongresszus megszavazta az emelést.

MTI

Barack Obama hasznosnak találja Putyin aktivitását

Barack Obama amerikai elnök vasárnap visszautasította Vlagyimir Putyinnak azt az állítását, hogy augusztus 21-én a szíriai felkelők vetettek be vegyi fegyvert Damaszkusznál, ugyanakkor üdvözölte és hasznosnak nevezte az orosz államfőnek a válság megoldásával kapcsolatos diplomáciai szerepvállalását.

MTI




Már hárman haltak meg a coloradói árvízben

Három ember meghalt és ezreket kellett kitelepíteni az egyesült államokbeli Colorado államban, ahol egy hete óta szakad az eső és árvíz van. Barack Obama amerikai elnök a vészhelyzetre való tekintettel rendeletet írt alá, amely lehetővé teszi a szövetségi támogatások beindítását.

MTI